A Skakdik Zakaz szigetének lakói. A Nagy Szellem, Mata Nui teremtette a fajt.

eredendő oldal: Fajok

Történelmük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mikor Mata Nui létrehozta a Skakdit, akkor még egy békés faj voltak.

Úgy 75000 évvel ezelőtt a Makuta egyik tagja, Spiriah Makuta, ellátogatott szigetükre, azzal a céllal, hogy katonákat kovácsoljon belőlük. Kísérleteivel látás alapú képességekkel áldotta meg őket, valamint elemi energiával és egyéb erőkkel. Majd elhagyta a szigetet, és Visorak pókokat hagyott hátra, hogy figyeljék a lakosokat. Mikor visszatért, hogy tájékozódjon leendő hadserege státuszáról, a pókjait elpusztítva, sőt a sziget java részét is romokban találta. A Skakdik egymás ellen fordultak, és kisebb polgárháború folyt a szigeten. Spiriah kísérlete kudarcot vallott, szégyenszemre elmenekült, hogy ne kelljen szembenéznie kudarcával. Egyben ezzel lényegében felkérte saját kivégzését a Testvériség által, akik nem tűrtek el efféle sikertelenséget.

Hat közismert Skakdi tagja lett a Sötét Vadászok szervezetének. Később kiléptek, és a legendás Ignika Kanohi, az Élet Maszkja nyomába eredtek. Elnevezték kis csapatukat "Piraká"-nak, melynek jelentése "gyilkos és tolvaj".

A "Végzet háború" alatt Mata Nui Rendjének két ügynöke, Axonn és Brutaka ellátogatott Zakazra, hogy szövetkezzen a Skakdival. A helybéliek először rájuk támadtak, azonban később sikerült rávenniük az egyik Skakdi hadvezért, Nektannt, az együttműködésre. Később a teljes lakosságot a maguk oldalán tudhatták, és a Skakdik nyers ereje és brutalitása révén több győzelmet arattak a Makuta Testvériség hadai, például a Rahkshik ellen.

Miután a Barraki hadurakat kiengedték a Veremből, néhányan a Pridak nevezetű Barraki vezetése alatt sorakoztak fel.

A Királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Királyság Alternatív Univerzumban a Skakdik sok más lénnyel együtt éltek kik Mata Nui szigetén ragadtak, mikor a Nagy Szellem meghalt. Házaikat az egykori Po-Wahi területén építették fel. Nektann , a fő Skakdi hadúr tagja volt a Takanuva Turaga tanácsának.

Árny Uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy alternatív történelemben ,ahol Mata Nui beteljesítette küldetését a Skakdik elhagyták a Matorán Univerzumot és az Agori és Matorán ellenségei lettek. Később Makuta Miserix vezetésével megtámadtak egy falut ahol egy alternatív Vezon volt jelen.

Képességek és jellemvonások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eleinte békés egyszerű faj voltak. Spiriah kísérletei után pedig brutális, gyilkos hajlamú lények lettek. Élvezik a harcot, és szíves-örömest vetik be magukat a dulakodásokba.

A Skakdi vezetők egyik szokása a rémtörténetek mesélése. Míg más fajok, így a matoránok egymás bátorítására, úgy a Skakdik megrémisztésre használják ezeket, hogy rendben tartsák soraikat. Az egyik mondabeli szörny, Irnakk története különösen népszerű. Ő képes valóra váltani azt, amitől valaki a leginkább retteg.

Mindegyik Skakdi (kivéve Vezont) szerves gerinccel rendelkezik, amely tarkójuktól végigfut a hátukon, és egy rövid farokban végződik. Zakaz szigetének elterjedt parazitái, gerinccsigák tapadnak több Skakdi gerincéhez, még ingerlékenyebbé téve őket. Éles karmaik vannak és hatalmas fogaik, melyekkel hírhedt vigyorukat gyakorolják. A Skakdik elemi energiával is rendelkeznek, ám ezek csak akkor működnek, ha két Skakdi közösen használja őket. Ez az egyetlen alkalom, amikor megtűrik egymás társaságát. Ezenkívül látásképességekkel is rendelkeznek (pl.: lézerlátás, hőlátás). Sok Skakdinak még egyéb képessége is van ezek mellett (pl.: adaptáció, erőlopás, ketrecek létrehozása a semmiből). Mindegyik Skakdi visel magán valamilyen sérülést, és nem kevés közöttük a zavarodott elmeállapotú.

Képesek Kanohi maszkokat viselni, ám rendszerint nincs meg a kellő mentális erejük, hogy használják is őket.

A Matorán Univerzum egyéb civilizált fajaival ellentétben ők a szájukkal esznek, nem pedig energiaátvitellel. Élelmüket megrágják, és megemésztik, amit a többi faj felettébb visszataszítónak vél.

Léteznek női és férfi Skakdik. Általában az előbbiek a robbanékonyabbak, veszedelmesebbek.

Zakaz népének saját nyelve van.

Ismert Skakdik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Piraka:

  • Zaktan (kígyóvá mutálódott, halott)
  • Reidak (kígyóvá mutálódott)
  • Thok (kígyóvá mutálódott)
  • Vezok (testének és elméjének egyik feléből Vezon született, kígyóvá mutálódott)
  • Hakann (kígyóvá mutálódott)
  • Avak (kígyóvá mutálódott)
  • Vezon (Vezok másik fele)

Néhány Skakdi hadúr:

  • Nektann

Egyéb névtelen Skakdik:

  • Egy Skakdi, akit száműztek a Verembe. Pridak sebet ejtett rajta, majd a tengeri lények felfalták
  • Skakdik, akik Pridak új seregének tagjai lettek
  • Nektann legyőzött és betemetett Skakdijai:
    • Zöld Skakdi tüskés buzogánnyal
    • Skakdik tűz és jég erővel
Skakdi
Piraka.png
Fajok
Képesség(ek) Lappangó elemi képességek,látás erők,és egyéb képesség.
Terület(eik) Zakaz
Státuszuk Aktív
Kiejtés Szkák-dí
Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.