BIONICLE Wiki
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
(19 közbenső módosítás, amit 7 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
  +
{{Fajok|színek = Sokféle|élőhely = Matorán Univerzum (Korábban) Spherus Magna (Jelenleg)|eszközök_és_képességek = Toa Eszközök, Nagy Kanohi, Elemi Erők, Toa Erő}}A '''Toák''' a Matorán Univerzum hősei, és annak lakóinak, a Matoránoknak és Turagáknak védelmezői. Mindegyikük egy-egy elemi erő birtokosa, amelyet az általuk viselt maszok, a Nagy Kanohik segítségével uralnak. Emellett úgynevezett "Toa Eszközök", támadó-és védőfegyverek állnak rendelkezésükre, amelyekkel összpontosíthatják erejüket (Magmakard, Légkatana stb.). Általában hatfős csapatokba szerveződnek, amelynek minden tagja egy-egy elemet ural, és amelyeket rendszerint egy vezér és egy alvezér vezet (habár tudunk olyan Toákról is, akik magányosan tevékenykednek). Legtöbbjük a Három Erényhez - Egység, Felelősség, Végzet- és a Toa Kódexben foglaltakhoz hűen éli életét, tisztelve a Nagy Szellemet és védelmezve a Matoránokat és az ártatlanokat. Aki ezeket az értékeket nem tartja tiszteletben, elveszti a jogot, hogy Toának nevezze magát .Ahogyan Mata Nui testének legtöbb lakója, a Toák is biomechanikus teremtmények. Egyes tagjaik eleve Toaként kezdik életüket, mások Matoránként, akik később alakulnak Toává, olyan külső tényezők hatására, mint például a Toa Kövek ereje. Ebben az esetben a Matoránok Toaként a hősökről általa alkotott képnek megfelelő formát ölt. Minden Toának magvan a maga sorsa, amelyet ha beteljesítenek, erejüket egy nemes cél érdekében feláldozva Turagákká válhatnak.
A '''Toák''' a Matorán Univerzum hősei . A [[Matoran|Matoránokat]] és a Turagákat védik.
 
   
[[Fájl:ToaMata.png|200px|thumb|A Toa Mata ]]
 
   
   
   
1.6 Bió magasak. (2.2 méter) Erőteljes lények, elemi erővel rendelkeznek és Kanohit használnak. Ezenkívül viselnek úgy nevezett ’’Toa Eszközöket’’ amelyen keresztül sugározzák elemi hatalmukat és mindig páncélt viselnek.
 
   
 
== Történelmük==
 
== Történelmük==
   
  +
Az első Toákat, azaz Helryxet, a Víz Toáját, Ordét, a Hang Toáját és a [[Toa Mata/Toa Nuva|Toa Mata]] csapatot maguk a Nagy Lények, vagy Artakha alkotta meg, a róla elnevezett szigeten. Külsejüket a Spherus Magna harcias őslakosai, a Glatorianok mintájára tervezték, elemi erejüket pedig az Elemurak, a bolygó elemi lényeinek hatalma ihlette. A későbbi Toa csapatok tagjai átalakult Matoránokból kerültek ki, a Nagy Szellem akaratából. A Toa Mata mellett az első Toa csapat a Toa Cordak volt, amelyet a Levegő Toája, Lesovikk vezetett. Lesovikk kivételével azonban a Toa Cordak összes tagja elesett a [[Zyglak|Zyglakok elleni]] küzdelemben. Eleinte a Toák a Mata Nui által teremtett, akaratát tolmácsoló Makuták szövetsége, a Makuta Testvériség oldalán harcolt a Matorán Univerzum bék[[Fájl:Set_Toa_Hagah.png|thumb|250px|A Toa Hagah két tagja]]éjét fenyegető lények, így a [[Hat Királyság Szövetsége]] és a [[Sötét Vadászok]] ellen. Utóbbiak számtalan Toával végeztek az évek során, de akadtak olyan Toák is, akik soraik közé álltak. Egyes Toák elit testőrséget, Toa Hagah csapatokat alkotva tevékenykedtek a Makuták szolgálatában, később azonban bizalmatlanokká váltak a Testvériséggel szemben. A Makuta Teridax szolgálatában álló, Toa Norik vezette Toa Hagah tagjainak félelme végül beigazolódott: bizonyítékot találtak Teridax hataloméhségére, és a Matorán Univerzum leigázásáról szőtt tervére. Toa Norik lázadást robbantott ki az árulók ellen, amely azonban kudarcba fulladt: az eseményeket követően az összes Toa Hagah csapatot lemészárolták, kivéve a Xia szigetén rekedt, félállati lényekké torzított különítményt. Nem sokkal ezután a Sötét Vadászok háborút hírdettek a Matorán kultúra központja, Metru Nui ellen. Lhikan, a Toa Mangai csapat élén álló Tűz Toája hatalmas, háromszáz tagot számláló Toa hadsereget toborzott ellenük. A háború során azonban Nidhiki, a Levegő Toa Mangaija elárulta a sereget. Lhikan azonban leleplezte, és csapdába csalta, a Sötét Vadászokkal együtt. A támadók csak két feltétellel nyerték vissza szabadságukat: ha visszaszolgáltatják a korábban a Toa Fellegvár néven ismert erődből ellopott Makoki Köveket, és ha magukkal viszik Nidhikit. Évezredekkel a Toák és Sötét Vadászok közti háború lezárulta után a Toa Mangai tagjainak rejtélyes módon nyoma veszett. Lhikan gyanakodni kezdett, hogy Metru Nui vezető Turagája, Dume helyét egy szélhámos vette át. Hogy új Toa csapatot állíthasson csatasorba a Matoránok védelmében, Lhikan [[Fájl:Set_Toa_Metru.png|thumb|left|290px|A Toa Metru]]összegyűjtötte a Toa Köveket, amelyek segítségével megteremtette a Toa Metrut, hat kiválasztott Matoránból. A Toa Metru sikeresen leleplezte a csalót, aki valójában Makuta Teridax volt, Dume maszkja mögé rejtőzve. Ezt követően a Nagy Szellem arcát fedő, a Matorán Univerzumon kívül eső szigetre, Mata Nuira vitték a Matoránokat, majd erejüket feláldozva értük, Turagákká váltak. A Nagy Kataklizmát követően a Nagy Szellem álomba merült, így elérkezett az idő, hogy az elsőként alkotott Toa csapat, a Nagy Szellem felébresztésére létrehozott Toa Mata közbelépjen. A számításokba azonban hiba csúszott, így a csapat a vártnál később, ezer év után érkezett meg Mata Nui szigetére. A Tűz Toája, Tahu által vezetett csapat azonban győzedelmeskedett Makuta Teridax seregei ellen. Mikor a Makuta által elszabadított Bohrokok ellen küzdöttek, a Toa Mata tagjai Energizált Protodermiszbe zuhantak, amiely átformálta és megnövelte erejüket: így született meg a Toa Nuva csapat. Miután felkutatták a megjövendölt Fény Toáját, Takanuvát, elűzték Makutát Mata Nui közeléből, és megnyitották az utat Metru Nuiba, hogy a Matoránok visszatérhessenek a Nagy Szellem testébe.
   
   
   
   
  +
Nem sokkal ezután kiderült, hogy a Nagy Szellem haldoklik. A Nuva Toák elindultak Voya Nui szigetére, hogy megtalálják az Ignika Kanohit (az Élet Nagy Maszkja). Állítólag ennek a segítségével megmenthették a Nagy Szellemet. De küldetésük teljesítése alatt szembetalálkoztak a Piraka bandával, akik legyőzték a hősöket. Ekkor egy Matoránokból álló csapat indult megkeresni eltűnt védelmezőiket. Útjuk folyamán a Vörös Csillag energiája átváltoztatta őket a Toa Inikává. Megtalálták a Nuvákat és megküzdöttek a Piraka bandával, de az Élet Maszkját elvesztették, mikor az elmerült a tengerbe. Eztán az Inika csapat átalakult a Toa Mahrivá, majd a maszk keresésére indult, és sikeresen megakadályozta, hogy az rossz kézbe kerüljön.
   
 
Közben a Toa Nuva előkészületeket tett a Nagy Szellem visszatérésére. Felébresztették az eddig szunnyadó Bohrok hordákat, majd elteleportálták őket az Univerzum Magjába, Karda Nuiba. Új páncélt és fegyvereket kaptak Artakhától. A Toa Nuva készen állt az utolsó megmérettetésre a Makuta Testvérisége ellen. Mata Nuit sikeresen felébresztették és visszatértek Metru Nuiba, de kiderült, hogy Teridax átvette a hatalmat a Nagy Szellem fölött, és ő birtokolja a testét.
   
   
 
== Képességek és Jellemvonás ==
 
 
A korai történelem szerint az Univerzumot Artakha Keze őrizte , amelyet később feloszlattak. Artakha szigetén , Helryx-et első Toa-ként a Víz Toájaként megalkottak. A Nagy lények a Glatorianok kinézetétéről mintázták őt. A többi Toa már Matoránokból lett Toa Kövek segítségével melyek Toa Energiát tartalmaznak.
 
 
Évek múltána a Toák száma megnőtt. A [[Makuta ( rang és faj)|Makuta]] Testvériség oldalán leverték a Hat Királyság Szövetségét.
 
 
 
A következő évezredekben sok Toát kiirtottak a Sötét Vadászok és néhánya csatlakoztak hozzájuk. Egy csoport adatokat kezdett gyűjteni a Makutákról mivel úgy vélték ,hogy meg akarják dönteni a Nagy Szellemet. Összegyűjtöttéka tagok neveit, erődeik helyét,és egyéb leírást melyet rávéstek a Makoki Kőtáblákra. Később a Fagytelusok lerombolták az erődöt és egyedül Lhikan élte túl aki parancsnoka szavára el akart menekülni a kővel. De azt két [[Skakdi]] ellopta akik később Sötét Vadászok lettek.
 
 
Mikor a sötét Vadászok elkezdtek Metru Nuiban a toa ellen hadakozni rengeteg Toa érkezett Lhikan oldalára szerte a Matorán Univerzumból. A háború véget ért amikor A Toa Mangai Nidhiki el akarta árulni a testvéreit de elbukott. És elengedték a Vadászokat a Makoki Kövekért cserébe. Nidhiki a vadászokkal maradt.
 
 
Évezredek alatt a Toa Mangai rejtélyes okok eltűnt. Lhikan rájött ,hogy Metru Nui Turagája Dume helyébe Makuta Teridax állt. Lhikan összegyűjtötte a Toa Köveket és kiosztotta hat Matoránnak követve a csillagok utasításait.( amit Teridax megmásított, de Mata Nui Rendje még előtte becsapta a Makutát) Együtt az új Toa Protodermisz börtönbe zára Teridaxot és a Matoránt biztonsába Mata Nui szigetére vitték és Turagáva váltak.
 
 
A Nagy Kataklizma után. A Toa félni kezdett a Makutáktól. A Codrexből hat tároló ami a Toa Matát hordozza került Mata Nui körüli partokra.
 
 
Ezer évvel ezután. Takua összegyűjtött e a Toa Köveket amit a Toa Metru rejtett el a szigeten és megidézte a Toa Maták Tárolóit. A Toa megérkezett a szigetre és legyőzte Makuta árnyait. Toa Nuvává váltak és Takuából , Takanuva , a Fény Toája lett és együtt legyőzték Makuta Teridaxot és visszatértek Metru Nuiba.
 
 
Nem sokkal ezután egy új csapat a Toa Inika akiket a Vörös Csillag energiája alkotot hat Matoránból akik a Toa Nuvát keresték akik eltűntek küldetésük alatt Voya Nui szigetén az Ignika Kanohit(Élet Nagy Maszkja) keresve ,hogy megmentség Mata Nui életét. Sikeres kerésésük után Toa Mahrivá alakulnak és a Toa Nuva előkészül a Nagy Szellem felébredtére.
 
 
Sikerességük után elküldték őket az Univerzum Magjába , Karda Nuiba. Új páncélt és fegyvert kaptak Artakhától a Toa Nuva készen állt az utolsó megmérettetésre a Makuta Testvérisége ellen. Mata Nuit felkeltették és visszatértek Metru Nuiba de megtudták ,hogy Teridax átvette a hatalmat a Nagy Szellem fölött.
 
 
== Képességek és Jelleg ==
 
   
   
51. sor: 31. sor:
   
   
Mindegyik Toa képes használni a Nagy Maszk erejét melyet visel. A használóknak meg kell tanulniuk használni a maszkjuk erejét kivéve a Toa Ignikát mivel a maszkjuk élt.
+
Mindegyik Toa képes használni a Nagy Maszk erejét melyet visel. A használóknak meg kell tanulniuk használni a maszkjuk erejét kivéve a Toa Inikát mivel a maszkjuk élt.
   
 
=== Toa Erő===
 
=== Toa Erő===
   
Az erő ami miatt a Toa Toa.A Toa erő nem örök . Lehet Matoránok felszabadítására használni vagy egyéb tettekre de egy Toa legtöbbször Toa kő alkotására használja azt.
+
Az erő ami a Toát azzá teszi, ami. A Toa erő nem örök, tulajdonosa képes azt elhasználni. Lehet Matoránok felszabadítására használni vagy egyéb tettekre de egy Toa legtöbbször Toa kő alkotására használja azt.
   
Ha a toa beteljesítette végzetét és elfogyott a Toa Ereje Turaga lesz.
+
Ha a toa beteljesítette végzetét és elfogyott a Toa Ereje [[Turaga]] lesz.
   
 
=== Egyéb képességek===
 
=== Egyéb képességek===
   
 
* A Toák képesek Toa Kaitává egyesülni.
 
 
 
 
 
 
* A Toák képesek Toa Kaitává összeolvadni.
 
   
 
* Keveset ismerünk de a Toák képesek mentális kapcsolatot létesíteni más lényekkel.
 
* Keveset ismerünk de a Toák képesek mentális kapcsolatot létesíteni más lényekkel.
75. sor: 49. sor:
 
=== Eszközök===
 
=== Eszközök===
   
A Toa Toa Eszközt visel amelyen keresztül használják Elemi Erejüket .Néha másodlagos fegyvereket is viselnek például : pajzsok , lövők.
+
A Toa Toa Eszközt visel amelyen keresztül használják Elemi Erejüket .Néha másodlagos fegyvereket is viselnek például : pajzsok , lőfegyverek.
   
== Toa Kódex==
+
== A Toa Kódex==
  +
A Toa  életét meghatározó irányelvek. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Toa kizárólag legvégső esetben olthat ki életet. A Kódexben foglaltakat minden Toa betartja, kivéve az első Toát, Helryxet, akit annak megszületése előtt teremtettek meg, és Lesovikkot, aki már nem tartja magát Toának.
 
 
Egy olyan szabályzat ami szerint a Toa él .A legfontosabb része ,hogy a Toa nem ölhet csak ha nincs más mód .Minden Toa követi a kódexet kivéve Helryxet és Lessovik aki nem tartja magát már Toának.
 
   
 
== ''Ismert Toa csapatok'' ==
 
== ''Ismert Toa csapatok'' ==
  +
* Toa Hagah - a Makuták védelmére alakult, Toákból szerveződött elit testőrgárda.
 
  +
* Toa Cordak - ( 8 fős csapat, tagjai jelenleg egy kivételével halottak)
 
  +
* Toa Mangai -  (11 fős csapat, tagjai jelenleg halottak, egyikük a Vörös Csillagban él tovább )
* Toa Hagah
 
  +
* A 300 fős Toa hadsereg - (Lhikan vezetése alatt a Sötét Vadászok elleni háborúban védte Metru Nuit)
* Toa Mangai
 
* Toa Metru/Toa Hordika
+
* Toa Metru/Toa Hordika- (tagjai jelenleg Turagák)
* Toa Mata/Toa Nuva
+
* Toa Mata/Toa Nuva ( 6+1 fős csapat, tagjai életben vannak, egyikük Toa Mata alakban, )
* Toa Inika/Toa Mahri
+
* Toa Inika/Toa Mahri (6+1 fős csapat, egyikük halott)
* Ismeretlen Toa csapatok
+
* Egyéb Toa csapatok
   
 
== Érdekességek==
 
== Érdekességek==
   
  +
* Virágkorukban a Toák száma közel 3000 körül mozgott. Spherus Magna újászületésének idején azonban ez a szám alig több, mint 50 tagra csökkent.
* 57 Toa él jelenleg az Univerzumban. Ebből 27-et ismerünk: Toa Nuva, Toa Hagah, Toa Mahri, Toa Lessovik, Takanuva, Toa Helryx és Toa Krakua és egy aki Az Árnyékos/Árnyékolt(The Shadowed One) tart sztázis mezőben. És Tuyet.
 
  +
* Habár az idők során megjelent Lego készletek szerint a Toák különböző méretűek, ez a tulajdonságuk a valóságban azonos.
* Sokféle mérete van a Toa készleteknek, de a valóságban egy méretűek.
 
 
* Ha egy Matoran Toává alakul olyan páncélja lesz mint annak akikre felnéz.
 
* Ha egy Matoran Toává alakul olyan páncélja lesz mint annak akikre felnéz.
 
* Artakha képes Toákat alkotni ha megvannak a hozzá kellő eszközei a Nagy Lényektől
 
* Artakha képes Toákat alkotni ha megvannak a hozzá kellő eszközei a Nagy Lényektől
 
* A Nagy Lények a Toákat a Glatorianokról mintázták és azt ,hogy képesek uralkodni az elemek fölött az Elemi Lordokról.
 
* A Nagy Lények a Toákat a Glatorianokról mintázták és azt ,hogy képesek uralkodni az elemek fölött az Elemi Lordokról.
  +
* A "Toa" kifejezés Matorán nyelven "Hős"-t, a Matorán nyelv alapjául szolgáló maori nyelven pedig számos jelentése között a "Toa" szó annyit tesz: "harcos, bátor, győzedelmes, merész, tapasztalt".
 
[[Category:Fajok]]
 
[[Category:Fajok]]

A lap jelenlegi, 2019. január 15., 09:30-kori változata

A Toák a Matorán Univerzum hősei, és annak lakóinak, a Matoránoknak és Turagáknak védelmezői. Mindegyikük egy-egy elemi erő birtokosa, amelyet az általuk viselt maszok, a Nagy Kanohik segítségével uralnak. Emellett úgynevezett "Toa Eszközök", támadó-és védőfegyverek állnak rendelkezésükre, amelyekkel összpontosíthatják erejüket (Magmakard, Légkatana stb.). Általában hatfős csapatokba szerveződnek, amelynek minden tagja egy-egy elemet ural, és amelyeket rendszerint egy vezér és egy alvezér vezet (habár tudunk olyan Toákról is, akik magányosan tevékenykednek). Legtöbbjük a Három Erényhez - Egység, Felelősség, Végzet- és a Toa Kódexben foglaltakhoz hűen éli életét, tisztelve a Nagy Szellemet és védelmezve a Matoránokat és az ártatlanokat. Aki ezeket az értékeket nem tartja tiszteletben, elveszti a jogot, hogy Toának nevezze magát .Ahogyan Mata Nui testének legtöbb lakója, a Toák is biomechanikus teremtmények. Egyes tagjaik eleve Toaként kezdik életüket, mások Matoránként, akik később alakulnak Toává, olyan külső tényezők hatására, mint például a Toa Kövek ereje. Ebben az esetben a Matoránok Toaként a hősökről általa alkotott képnek megfelelő formát ölt. Minden Toának magvan a maga sorsa, amelyet ha beteljesítenek, erejüket egy nemes cél érdekében feláldozva Turagákká válhatnak.



Történelmük[]

Az első Toákat, azaz Helryxet, a Víz Toáját, Ordét, a Hang Toáját és a Toa Mata csapatot maguk a Nagy Lények, vagy Artakha alkotta meg, a róla elnevezett szigeten. Külsejüket a Spherus Magna harcias őslakosai, a Glatorianok mintájára tervezték, elemi erejüket pedig az Elemurak, a bolygó elemi lényeinek hatalma ihlette. A későbbi Toa csapatok tagjai átalakult Matoránokból kerültek ki, a Nagy Szellem akaratából. A Toa Mata mellett az első Toa csapat a Toa Cordak volt, amelyet a Levegő Toája, Lesovikk vezetett. Lesovikk kivételével azonban a Toa Cordak összes tagja elesett a Zyglakok elleni küzdelemben. Eleinte a Toák a Mata Nui által teremtett, akaratát tolmácsoló Makuták szövetsége, a Makuta Testvériség oldalán harcolt a Matorán Univerzum bék

Set Toa Hagah

A Toa Hagah két tagja

éjét fenyegető lények, így a Hat Királyság Szövetsége és a Sötét Vadászok ellen. Utóbbiak számtalan Toával végeztek az évek során, de akadtak olyan Toák is, akik soraik közé álltak. Egyes Toák elit testőrséget, Toa Hagah csapatokat alkotva tevékenykedtek a Makuták szolgálatában, később azonban bizalmatlanokká váltak a Testvériséggel szemben. A Makuta Teridax szolgálatában álló, Toa Norik vezette Toa Hagah tagjainak félelme végül beigazolódott: bizonyítékot találtak Teridax hataloméhségére, és a Matorán Univerzum leigázásáról szőtt tervére. Toa Norik lázadást robbantott ki az árulók ellen, amely azonban kudarcba fulladt: az eseményeket követően az összes Toa Hagah csapatot lemészárolták, kivéve a Xia szigetén rekedt, félállati lényekké torzított különítményt. Nem sokkal ezután a Sötét Vadászok háborút hírdettek a Matorán kultúra központja, Metru Nui ellen. Lhikan, a Toa Mangai csapat élén álló Tűz Toája hatalmas, háromszáz tagot számláló Toa hadsereget toborzott ellenük. A háború során azonban Nidhiki, a Levegő Toa Mangaija elárulta a sereget. Lhikan azonban leleplezte, és csapdába csalta, a Sötét Vadászokkal együtt. A támadók csak két feltétellel nyerték vissza szabadságukat: ha visszaszolgáltatják a korábban a Toa Fellegvár néven ismert erődből ellopott Makoki Köveket, és ha magukkal viszik Nidhikit. Évezredekkel a Toák és Sötét Vadászok közti háború lezárulta után a Toa Mangai tagjainak rejtélyes módon nyoma veszett. Lhikan gyanakodni kezdett, hogy Metru Nui vezető Turagája, Dume helyét egy szélhámos vette át. Hogy új Toa csapatot állíthasson csatasorba a Matoránok védelmében, Lhikan

Set Toa Metru

A Toa Metru

összegyűjtötte a Toa Köveket, amelyek segítségével megteremtette a Toa Metrut, hat kiválasztott Matoránból. A Toa Metru sikeresen leleplezte a csalót, aki valójában Makuta Teridax volt, Dume maszkja mögé rejtőzve. Ezt követően a Nagy Szellem arcát fedő, a Matorán Univerzumon kívül eső szigetre, Mata Nuira vitték a Matoránokat, majd erejüket feláldozva értük, Turagákká váltak. A Nagy Kataklizmát követően a Nagy Szellem álomba merült, így elérkezett az idő, hogy az elsőként alkotott Toa csapat, a Nagy Szellem felébresztésére létrehozott Toa Mata közbelépjen. A számításokba azonban hiba csúszott, így a csapat a vártnál később, ezer év után érkezett meg Mata Nui szigetére. A Tűz Toája, Tahu által vezetett csapat azonban győzedelmeskedett Makuta Teridax seregei ellen. Mikor a Makuta által elszabadított Bohrokok ellen küzdöttek, a Toa Mata tagjai Energizált Protodermiszbe zuhantak, amiely átformálta és megnövelte erejüket: így született meg a Toa Nuva csapat. Miután felkutatták a megjövendölt Fény Toáját, Takanuvát, elűzték Makutát Mata Nui közeléből, és megnyitották az utat Metru Nuiba, hogy a Matoránok visszatérhessenek a Nagy Szellem testébe.



Nem sokkal ezután kiderült, hogy a Nagy Szellem haldoklik. A Nuva Toák elindultak Voya Nui szigetére, hogy megtalálják az Ignika Kanohit (az Élet Nagy Maszkja). Állítólag ennek a segítségével megmenthették a Nagy Szellemet. De küldetésük teljesítése alatt szembetalálkoztak a Piraka bandával, akik legyőzték a hősöket. Ekkor egy Matoránokból álló csapat indult megkeresni eltűnt védelmezőiket. Útjuk folyamán a Vörös Csillag energiája átváltoztatta őket a Toa Inikává. Megtalálták a Nuvákat és megküzdöttek a Piraka bandával, de az Élet Maszkját elvesztették, mikor az elmerült a tengerbe. Eztán az Inika csapat átalakult a Toa Mahrivá, majd a maszk keresésére indult, és sikeresen megakadályozta, hogy az rossz kézbe kerüljön.

Közben a Toa Nuva előkészületeket tett a Nagy Szellem visszatérésére. Felébresztették az eddig szunnyadó Bohrok hordákat, majd elteleportálták őket az Univerzum Magjába, Karda Nuiba. Új páncélt és fegyvereket kaptak Artakhától. A Toa Nuva készen állt az utolsó megmérettetésre a Makuta Testvérisége ellen. Mata Nuit sikeresen felébresztették és visszatértek Metru Nuiba, de kiderült, hogy Teridax átvette a hatalmat a Nagy Szellem fölött, és ő birtokolja a testét.


Képességek és Jellemvonás[]

A Toák sok képességgel rendelkeznek: Elemi Energia, Maszk erő és Toa Erő.

Elemi Energia[]

Sok fajta erő van: kő, föl, víz, tűz, levegő, jég , fény , árnyék, növényzet, vas, hang, villámlás, mágnesesség, plazma,gravitáció, ( a legtöbb Vas és Gravitáció Toát megölte a Testvériség). Az elemmel kapcsolatos képességekkel rendelkeznek pl: Jég Toa hóvihart csinál.

Maszk Erő[]

Mindegyik Toa képes használni a Nagy Maszk erejét melyet visel. A használóknak meg kell tanulniuk használni a maszkjuk erejét kivéve a Toa Inikát mivel a maszkjuk élt.

Toa Erő[]

Az erő ami a Toát azzá teszi, ami. A Toa erő nem örök, tulajdonosa képes azt elhasználni. Lehet Matoránok felszabadítására használni vagy egyéb tettekre de egy Toa legtöbbször Toa kő alkotására használja azt.

Ha a toa beteljesítette végzetét és elfogyott a Toa Ereje Turaga lesz.

Egyéb képességek[]

  • A Toák képesek Toa Kaitává egyesülni.
  • Keveset ismerünk de a Toák képesek mentális kapcsolatot létesíteni más lényekkel.
  • Ha egy Toa fizikailag kapcsolódik egy Av-Matoránhoz a képesek belenézni egymás elméjébe és az Av-Matoránok elemi ereje megnő.

Eszközök[]

A Toa Toa Eszközt visel amelyen keresztül használják Elemi Erejüket .Néha másodlagos fegyvereket is viselnek például : pajzsok , lőfegyverek.

A Toa Kódex[]

A Toa  életét meghatározó irányelvek. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Toa kizárólag legvégső esetben olthat ki életet. A Kódexben foglaltakat minden Toa betartja, kivéve az első Toát, Helryxet, akit annak megszületése előtt teremtettek meg, és Lesovikkot, aki már nem tartja magát Toának.

Ismert Toa csapatok[]

  • Toa Hagah - a Makuták védelmére alakult, Toákból szerveződött elit testőrgárda.
  • Toa Cordak - ( 8 fős csapat, tagjai jelenleg egy kivételével halottak)
  • Toa Mangai -  (11 fős csapat, tagjai jelenleg halottak, egyikük a Vörös Csillagban él tovább )
  • A 300 fős Toa hadsereg - (Lhikan vezetése alatt a Sötét Vadászok elleni háborúban védte Metru Nuit)
  • Toa Metru/Toa Hordika- (tagjai jelenleg Turagák)
  • Toa Mata/Toa Nuva ( 6+1 fős csapat, tagjai életben vannak, egyikük Toa Mata alakban, )
  • Toa Inika/Toa Mahri (6+1 fős csapat, egyikük halott)
  • Egyéb Toa csapatok

Érdekességek[]

  • Virágkorukban a Toák száma közel 3000 körül mozgott. Spherus Magna újászületésének idején azonban ez a szám alig több, mint 50 tagra csökkent.
  • Habár az idők során megjelent Lego készletek szerint a Toák különböző méretűek, ez a tulajdonságuk a valóságban azonos.
  • Ha egy Matoran Toává alakul olyan páncélja lesz mint annak akikre felnéz.
  • Artakha képes Toákat alkotni ha megvannak a hozzá kellő eszközei a Nagy Lényektől
  • A Nagy Lények a Toákat a Glatorianokról mintázták és azt ,hogy képesek uralkodni az elemek fölött az Elemi Lordokról.
  • A "Toa" kifejezés Matorán nyelven "Hős"-t, a Matorán nyelv alapjául szolgáló maori nyelven pedig számos jelentése között a "Toa" szó annyit tesz: "harcos, bátor, győzedelmes, merész, tapasztalt".