BIONICLE Wiki
Advertisement
250px-VoyaNuiRT

Tagok

Matoran Ellenállás

Sablon:Szervezet

Főhadiszállás: Voya Nui

Vezetők: Axonn (azelőtt), Garan (azelőtt)

Státusz: Feloszlott

Cél: Legyőzni a Pirakát, segíteni a Toa Nuvát és a Toa Inikát

Szövetségesek: Toa Nuva, Toa Inika, Axonn

Ellenségek: Piraka, Brutaka

Voya Nui Ellenálási Csapatja egy 6 tagból álló Matoran csoport akik elhatározták, hogy legyőzik a Piraka-át.

Történelem[]

A csapat hat tagja a Pirakát először Voya Nui partjainál látták és ők voltak azok a matoranok akik tudták hogy a Pirakák nem Toák mivel ők azoknak adták ki magukat. Ennek a 6 Matoran sikerült csak elkerülni, hogy a Zamor gömbök által rabul ejtse őket a Piraka. Nemtudták legyőzi a Pirakákat egyedül ezért kémkedtek utánnuk és tolvajkodtak is.

Az Ellenálási Csapat szövetséget kötöt a Toa Nuvával. Eközben a Pirakák az összes többi Matorant a Zamor gömbök segítségével megtámadták és szolgájuká tették őket. A csapat a Piraka Erődbe ment ahol összetűzésbe kerültek a Pirakákal. A Toa Nuva nyerésre ált és ekkor Brutaka közbe lépett és egy csapással leterítette a Toa Nuvákat. Az Ellenállás tagjait Reidak ejtette csapdába és a Toa Nuvákat Brutaka őrízte.

Később Brutaka megmentette Baltát, Velikát, Kazit és Pirukot egy Végzet Vipera (Doom Viper) támadásástól. Dalunak sikerült elmenekülnie a Pirakáktól de elkapták de ezután újra elsikerült menekülnie. Eközben Garant Vezok vallata ki. Vezoknak nem tetszettek Garan válaszai ezért egy láva gödörbe akarta bele ejteni de a többi 4 Matoran megmentette Garan-t. Ezután az Ellenállás találkozott a Toa Inikával. Velika új Zamor kilövőket készített amivel Energizált Protodermiszt lehetet kilőni és ez visszafordította az Antidermis hatásást. Az Inikával együtt a Piraka Erődbe mentek ahol összetalálkoztak Zaktannal, Brutakával és a többi Pirakával. A harc kitört az Inikák és a Pirakák között de a Matoranok nem vettek részt benne mivel ők a Toa Nuvákat keresték meg, hogy kiszabadítsák őket.

Most az Ellenálás tagjai Voya Nuin vannak elbújva egy földalatti menedékben a többi Voya Nui és Mahri Nui Matorannal együtt. A Toa Mahrinak megkellett semmisítenie a Kővezetéket. Az Ellenálás Csapatja a többi Matoranal együtt biztonságban visszatértek a Déli Kontinensekre.

Tagok[]

  • Axonn: A Kanohi Ignika őrzője, Mata Nui rendjének tagja és a csapat formális vezetője
  • Garan: Onu-Matoran, a csapat volt vezetője
  • Balta: Ta-Matoran, Garan jobb keze, legjobb barátja és feltaláló
  • Dalu: Ga-Matoran, a csapat harcosa
  • Velika: Po-Matoran, a csapat feltalálója
  • Piruk: Le-Matoran, a csapat kéme
  • Kazi: Ko-Matoran, a csapat realistája
Advertisement